„A tanítást végezd olyan jól, hogy tanítványod várja a következő órát és hozza el barátját is!” – így szól a szlogen. Ha néha mégis kevés a tanítvány, akkor a tanárvonal magántanár-közvetítő szolgálata rendelkezésre áll. Oktatók és diákok közössége, magántanár-adatbázis. Ajánlja szolgáltatását Ön is, még ma regisztrálj Te is!



 

 magántanár, korrepetálás, felkészítés, pótvizsga-felkészítés

    Megbuktak számtanból - a tanárok

A brit általános iskolai tanárok gyakran a legalapvetőbb számtani műveleteket sem tudják elvégezni - legalábbis egy most elvégzett felmérés tanúsága szerint.

A Channel 4 kereskedelmi televízió 155 tanárral íratott meg egy dolgozatot egyik dokumentumfilm-sorozata számára; a teszt azonos volt azzal, amelyet a 11 éves brit kisiskolásoknak kell megírniuk év végi tudásfelmérés gyanánt. A vizsgálat megdöbbentő eredményt hozott. A The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lap beszámolója szerint a tanárok kevesebb mint 40 százaléka tudta kiszámolni 400-nak a 2,1 százalékát, és csak harmaduk jött rá, hogy ha 1,4-et kell osztani 0,1-del, az eredmény 14. Még az egyértelmű, egész számokkal elvégzett alapműveletek sem hoztak százszázalékos sikert: a tesztet kitöltő tanárok 97 százaléka oldotta meg helyesen a 2x5-4=6 egyenletet, és csak 75 százalék tudta megfejteni, hogy 21 háromhetede 9.

Összességében a vizsgázók 40 százalékának teszteredménye 40 százalékos vagy ennél gyengébb volt, egyetlen tanár tudta helyesen megoldani az összes feladatot, és a mezőny 45 százalékos átlageredményt ért el. A lapnak név nélkül nyilatkozó egyik részvevő - egy londoni általános iskola tanára - ugyanakkor kijelentette: méltánytalanság mindebből azt a következtetést levonni, hogy a tanárok nem tudnak jól matematikát oktatni. Egyszerűen arról van szó, hogy sok tanár az iskolai előkészítő tagozatokon tanít - ilyen osztályokba a brit oktatási rendszerben 3-4 éves gyerekek járnak, vagyis ez inkább az óvodának felel meg -, és itt nem kell ilyen szintű számtani ismereteket oktatni.


 

Együttműködő partnereink:
 
eduline.hu                                  urlguru.hu



Jancsovics Antal
szolfézs, hangszer zongora, zeneelmélet,
Király Dániel
matematika, informatika,
Horváth Gergely
informatika,
Braun Klára
nyelv angol,
Argaz Éva
nyelv francia,
Sapkin Olga
nyelv orosz,
Szarka Géza
nyelv angol, nyelv olasz,
Hasznos Andrea
nyelv angol,
Kovács Mária
matematika, algebra, analízis, valószínűségszámítás, gazdasági matematika, statisztika, gazdasági számítások,
Hornyák Gábor
biológia, kémia,

Kezdőlap
Adatvédelem
Oldaltérkép
Írjon nekünk!
Készítette: Realweb Kft